Svájcban járt a Musica Antiqua Együttes

Hévíz és Kistérsége, 2004. október

Svájcban járt a Musica Antiqua Együttes

A közelmúltban ötnapos koncertúton vett részt a Musica Antiqua Együttes a házigazda Jona-Rapperswill-i zeneiskola vendégeként. A cserekapcsolat keretén belül tavaly mi láttuk vendégül a svájciakat, közös koncertet és tartalmas programot szervezve a csapatnak. Ezúttal azonban mi élvezhettük a svájciak vendégszeretetét. Az élménydús programjaink közül két feledhetetlen hangulatú hangversenyünket emelném ki.
A szervező Uelli Brunner igazgató úr, ismerve zenekarunk hangzását, kiváló helyszíneket talált az előadásra, amelyek akusztikailag és hangulat-látvány szempontjából igazán kiemelték együttesünk produkcióját.
Első helyszínünk egy zarándok templom volt, mely közepes méretével, barátságos, meleg hangulatával mindannyiunkban mély benyomást hagyott. A hangverseny különlegessége abban rejlett, hogy egyes műsorszámaink között a tisztelendő úr egy-egy rövid idézetet olvasott fel a Bibliából. A zene és a szöveg különleges egységet alkotott, még jobban lekötve így a hallgatóságot. A zeneszámok között nem volt taps, így az előadás folyamatosan, végig igen pozitív feszültséggel teli hangulatban telt. A végéhez közeledve a spontán kitörő vastapsot hallván érezhettük, hogy a közönség már nem tudja magába fojtani tetszését.
A hangverseny végén két ráadásszámmal „jutalmaztuk” a lelkes közönséget.
Második koncerthelyszínünk a Rapperswill-i középkori kastély lovagterme volt. Együttesünkhöz ennél jobban illő helyszínt aligha lehet elképzelni. A koncert első részében a helyi vonószenekar, David Bertschinger karnagy vezényletével, magyar művekkel, Farkas Ferenc táncaival mutatkozott be, majd a szünet után a két együttes közös produkciója következett. A hangverseny a Musica Antiqua Együttes produkciója zárta.
A szólisták és az együttes lelkesen és a legjobb formájukat nyújtva hibátlan produkciót mutattak be.
Meglepetésként egy szám erejéig népi furulyán és ütőgardonon előadott forrás népzenei produkciót is beillesztettünk műsorunkba, aminek szintén nagy sikere volt. A hangverseny végén dr. Moll Károly alpolgármester úr, együttesünk tiszteletbeli elnöke köszönte meg vendéglátóinknak a felejthetetlen élményeket, kiemelve a zene közösségformáló, határokat nem ismerő pozitív szerepét.
A hangversenyt követő fogadáson volt alkalmunk egy kis baráti beszélgetésre, és örömmel hallhattuk a helyi zenepedagógus kollégák elismerő szavait a zenénkről
és a két csoport között kialakult igen jó kapcsolatról, melyet mindkét részről megerősítve szeretnénk folytatni.
Több gyermek és a vendéglátó családok között is kialakult már baráti kapcsolat, aminek köszönhetően sokan szabadságuk alatt is ellátogattak Hévízre.
A hangversenyeken a közönség a zenénk mellett -Uelli Brunner igazgató úr jóvoltából – hallhatott országunkról és Hévízről, a nevezetességeiről, a világon egyedülálló gyógytaváról is.
Szabadidős programunkban hajókiránduláson vettünk részt a zürichi tavon, így érkeztünk Zürichbe, ahol idegenvezetéssel egy városnéző körútra mentünk.
Kirándultunk a környék legmagasabb hegycsúcsára, a 2500 méteres Säntisre. A csodás látványról azonban lemaradtunk, mert aznap ködös, felhős volt az idő, de maga az építmény a csúcson lenyűgöző volt. Meglátogattunk több híres templomot, a környék legnagyobb barokk templomában egy orgona-zenekaros hangversenyt is hallhattunk.
Összességében felejthetetlen élményekkel tértünk haza, minden zökkenőmentesen, svájci óraműpontossággal működött.