Flandriában Hévíz követei

Hévíz és Kistérsége, 2003. november

Flandriában Hévíz követei
Ízelítő a magyar kultúrából Belgiumban

A közelmúltban belgiumi meghívásnak tettek eleget a hévízi művészeti csoportok. A turné szervezője Firmin Verbrugge, több mint 30 középfokú tanintézet gazdasági igazgatója évek óta jó kapcsolatot ápol a hévízi Musica Antiqua együttessel. Kívánságára a hévízi vendégszereplők: a Régizene együttes, a Táncstúdió és a közreműködő Bereczky házaspár kifejezetten magyaros jellegű műsort állított össze. Az autóbusszal megtett egynapos út eredményeként a flamand városba, Hoflstadeba érkeztek kis hazánk követei.
Az ötnapos turné során, különféle helyszíneken, nagy közönségsikert aratva adtak önálló műsort a hévíziek.
A koncertprogramokhoz magyaros estek csatlakoztak, ahol a házigazdák kérésére idegenforgalmi propaganda célzattal jellegzetes magyar ízeket kóstolhattak a vendégek. A prezentációk részeként a hévízi Ötlet ruhakölcsönző jóvoltából díszmagyarba öltözött hévízi kísérők kínálták a jellegzetes magyar szalámikat és tájjellegű balatonmelléki borokat. Hévíz népszerűsítése érdekében sokat tett a belgiumi út során a Musica Antiqua Baráti Kör elnöke, Simon Tivadar és felesége, Simonné Gál Gyöngyi, csakúgy, mint a helyi vezetés részéről jelenlévő önkormányzati képviselő, Naszádos Antal.
A magyaros jellegű bemutatkozások során a Musica Antiqua együttes, Varga Endre karnagy vezényletével, magyar szerzők műveit, régi zenét szólaltatta meg, majd zenés táncos produkciókkal szórakoztatta a szép számú, végtelenül hálás közönséget. A flamand útra összeállított változatos, remekül szerkesztett műsorban népzene és régi magyar zene feldolgozások váltogatták egymást, ízelítőt adva a magyar kultúra e területéről. A műsoros esteket színesítette Bereczky Szilárd népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere és felesége, Bereczkyné Koronkai Anna népdal és néptánc csokra. A szervezők és a vendégek megelégedését szolgáló, műsorok végén az Illyés Gyula Általános Iskola Táncstúdiójának tagjai – Naszádosné Bálint Zsuzsanna tanítványai – ráadásként a repertoárjukon szereplő ír táncokkal is kedveskedtek a közönségnek.
A vendégek Barakonyi István hévízi fazekasmester, a Népművészet Ifjú Mestere jóvoltából magyar kézműves termékeket, míves kerámiákat, használati és dísztárgyakat is megszemlélhettek, illetve vásárolhattak.
Természetesen Flandriába eljutottak a nemzetközi gyógyfürdőhely szolgáltatásait reklámozó prospektusok, a város, a szállodák és a Szobakiadók Szövetségének referencia és reklámanyagai.
A kollégiumban elszállásolt 45 fős közösség számára látványos szabadidős programot szervezett a lelkes házigazda, Verbrugge úr.
Többek között nagy élményt nyújtott a flamand hangszertörténeti múzeum megtekintése, ahol nemcsak szemügyre vehették a jellegzetes népi hangszereket – hanem ki is próbálhatták azokat.
Megtekintették a Világörökség részét képező azon épületcsoportot, ahol egykoron a pártában maradt, ezért apáca életet választott gazdag flamand családból való leányok élték luxuskörülmények között istenfélő életüket.
Nagy élmény volt a csoport számára a legismertebb és legjobb minőségű belga sört előállító Duvel gyárban tett látogatás.
A két jónevű hévízi közösség és meghívott közreműködőik ezúttal is mindent megtettek Magyarország és azon belül is Hévíz népszerűsítéséért.
Az év vége mindkét együttes számára programokban gazdag időszakot tartogat, fellépések sora elé néznek szűkebb szülőföldjükön.